A Travellerspoint blog

hattyúdal

sunny 18 °C

Egy hete ért véget a nagy kaland, azóta itthon tengünk-lengünk. Mondjuk az igaz, hogy majd öt napig tartott, míg szervezetileg és biológiailag átálltam, és teljes értékű életet tudtam élni, meg a kötelező születésnapok és kerti partik abszolválása is fárasztó tevékenység.

...de jó, de jó, de jó, de jó, egy efféle kerti party

...de jó, de jó, de jó, de jó, egy efféle kerti party


egy másikféle kerti parti

egy másikféle kerti parti

Ez most az az időszak, amikor a nap 12 órájában a munka- és az ingatlanportálokat monitorozza az ember, és az nem jó. Hiányzik a természet közelsége, habár hál Istennek itt Almáson ettől közelebb nem is lehetnék (még medve is járt a múlt héten a közelben), úgyhogy akkor úgy módosítanám, hogy nagy lett a természetközelség igényem. Hiányoznak a színek - persze nagyon jó, hogy épp most zöldel és virágzik minden, egy februári szürkeségbe bele is haltam volna, ha az fogad itthon, hiányoznak a pozitív arcok – ha szétnézek az utcán, mindenki komor, savanyú, meggyötört és szürke. Az utcákról hiányzik az élet, mint ahogy az emberekből is. Mert ugye jó ojrópai módra, nem tudunk örülni a mostnak, az épp aktuálisnak. Mindig csak a múlt feletti kesergés és a jövő utáni sóvárgás. Hiányoznak a kalandok, az új ízek, az új kihívások, a menni kell, a felfedezni kell.
De majd ezeket a hiányokat megpróbálom enyhíteni az eljövendő munkakeresés által elénk görgetett kihívásokkal. A szálláskeresés terén sem lesznek elvonási tüneteink, mert az is a programpontok között szerepel, csak épp majd az egzotikumot egy európai nagyváros szolgáltatja majd, és mi majd megmutatjuk, hogy másképp is lehet, és nagy mosollyal az arcunkon és a lelkünkben járjuk majd az utcákat és hátha megfertőzünk majd mindenkit, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy élnek az emberek és mosolyog a szívük.
Beszéltem a legutóbbi bejegyzésben mindenféle összegzésről, meg konzekvenciók levonásáról, de valahogy nem megy. Biztos azért, mert azzal aztán végleg lezárnám az aktát. Annyit azért mondanék, ami egy fontos tanúsága volt a világgá menésünknek – és lehet, hogy közhelyes, de nekünk végül is bejött, kell merni nagyokat kitalálni meg álmodni, aztán csak elhatározás kérdése, és meg lehet valósítani őket. És úgy érzem, hogy ez az Ázsiai út, ez volt a kezdet.

görgői nyugalom

görgői nyugalom

Úgyhogy kedves blogfüggő, no para, az évadnak vége, uborkaszezon, Kispálék megsiratása, fesztiválszezon, téli estéken jön majd az ismétlés, de lehet várakozásokkal teli jövőképet alkotni és várni, hogy egy új bogkeletkezéséről kapd az értesítőt a postaládádba.
Akkor mi most nagyon szépen megköszönnénk, hogy sorsunk - életünk 62 napját -figyelemmel kísértétek, és már-már virtuálisan részeseivé váltatok. És ha már ilyen Oscar átadásosra sikerült a hangnem, megköszönném Csill kedves volt kolleganőmnek, amiért bogarat ültetett a fülembe, inspirált és ellátott indulási tanácsokkal. És végül is rá is foghatnám, hogy ő tehet az egészről, hogy elmentünk.:)
Hát akkor legyetek jók, vigyázzatok magatokra és sok szép mosolygós napot kívánunk nektek!

U.I.: Ha bárki kedvet kapott volna a felfedezéshez, nyugodtan jelentkezzen és egyeztetünk egy konzultációt.

Hát így.

Posted by timigaraj 02:57 Archived in Slovakia Comments (0)

hazairányulódás

sunny

Pár nap leforgása után, teljesen az az érzésem, hogy a repülőterek lettek a második otthonunk. Kuala Lumpurba érkezve hajnali egy körül, nem volt értelme szállást foglalni, hanem jó maláj módra becsekkoltunk mi is a reptér várójába, és több száz emberrel együtt vártuk a reggelt. De most azért tökélyre fejlesztettük az éjszakázást, nem úgy, mint Balin. Akkor még csak kísérletező fázisban voltunk, most már luxus körülményeket teremtettünk: hálózsák kiterít, kendő betakar, táska a kocsin és alvás. Annyira belejöttünk, hogy az ötös buszt el is késtük. A jól ismert landmarkok (ennek a szónak a legmegfelelőbb magyar fordítására pályázatot fogok kiírni) és helyek után, megérkeztünk egykori kedves szállásadóinkhoz, akiknél meglepetésünkre senki sem várt, vagyis gyakorlatilag nem volt recepció. Fél nyolcig vártunk, amikor is felkerekedtünk a tornyokhoz jegyet szerezni. Nem szívesen térek ki ennek a pár órának az eseményeire, mert elég borzasztóan érintettek. Természetesen nem kaptunk jegyet, de a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy két hónapja erre készültem, Bangkokba se mentünk fel a legmagasabb thájföldi épületbe, és hogy még fokozzam, két emberrel előttünk zárták le a sort és tették ki a sorry táblát. Hát ettől nincs rohadtabb érzés, amikor tudod, hogy minden egy percen múlott. Én gyakorlatilag egy órán át sírtam, mert lelkileg nem tudtam feldolgozni ezt a csalódást. Így is elég kakkancs napokat éltünk meg pl. a lerobbanásom, Kután a szállásunk és erre gyúrtunk, hogy ez lesz a szép befejezés, ezért is álltunk meg egy napra KL-ban és tessék. Úgyhogy visszakullogtunk lezuhanyozni.

a maláj építészet diverzitása

a maláj építészet diverzitása

a torony, amire nagyon haragudtam, amiért nem engedte, hogy megnézzem

a torony, amire nagyon haragudtam, amiért nem engedte, hogy megnézzem

még mindig meg tudnak lepni a tojásokkal

még mindig meg tudnak lepni a tojásokkal

A derekam úgy ahogy rendbe jött, Kután elmentem egy balinéz masszázsra, hát életem eddigi legjobb egész testes masszázsa volt (érdekes technikákat alkalmaznak), és segített is rajtam egy kicsit, legalább is nem álltam már 45 fokos szögben deréktól fölfelé. Csabesz azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint a balinéz nők, akik a fejükön cipelik a nehéz kosarakat, merthogy ők tolják ki a csípőjüket egy oldalra és mennek.
Tehát semmi extra nem történt velünk KL-ben. Elmentünk megetetni a halakat a bőrünkkel, felkerestük a kedvenc helyeinket. Ami viszont feltűnő volt, hogy a kínai piacon nem szólítgattak le lépten, nyomon a „dívídi szörrel”, sőt például napszemüveget senki sem kínált eladásra. Csabesz szerint azért, mert már nem voltunk elég fehérek.
Lehet, mindenesetre arra jöttem rá, hogy nem szeretem én ezeket a muszlim népeket. Lehet, hogy már múltkor se szerettem és hogy már írtam róla, de megemlítem még egyszer. Furán érzem magam egy olyan társadalomban, ahol a nő nem egyenrangú a férfivel, és ahol csak levegőnek néznek, mert nem vagyok Sir. Továbbá nincs sorbaállási kultúrájuk – habár az angolokon kívül senkinek se nagyon, aztán löknek fel, mintha lemaradnának valamiről és szó szerint átgyalogolnak rajtad – ezt leginkább a sri lankai járaton érzékeltük és akkor itt módosítom a muszlimot a legtöbb délkelet-ázsiaira. És még egy dolog amit a rovásukra írok: ők az okai a globális felmelegedésnek. Nem normális, hogy mennyi légkondicionálót használnak, és hogy milyen mélységekig hűtenek mindent. Minimum 20 fok különbség a bent és a kint között. A Baliról Kl-ba tartó járaton már hibernáltak, aztán fapados módra KL-ban gyalogolni kell a terminálba kellemes 35 fokocskában, majd tárul az ajtó és valami húsfagyasztó mértékű hideg. A buszon ugyanez, az üzletekről nem is beszélve. És mindenki göthös, meg köhög és vajon miért.

a globális felmelegedés okozói

a globális felmelegedés okozói

fő az óvatosság

fő az óvatosság

színes ablakok

színes ablakok

Szombaton reggel aztán elindultunk maratoni utunkra haza, amint már említettem volt, Srí Lankán keresztül.
Arra jöttem rá (elég sok mindenre rájövök mostanság), hogyha matektanár lennék, pompás feladatokat kreálnék ezekkel a fránya időeltolódásokkal meg időzónákon való utazásokból. Szaladni az idő elől, soha véget nem érő napokat kreálni a zónák közötti ugrálással, meg ilyenek.
Most is indultunk reggel 9-kor, utaztunk három és fél órát és 10-re megérkeztünk Colombóba. Aztán 1-kor folytattunk az utunkat, repültünk 11 és fél órát és este fél 8-ra megérkeztünk Londonba. Miközben a KL-i idő szerint már hajnali három volt. Most megint kezdődik az inszomniám, míg visszaállok.
Most is itt sasolok, nem is vagyok álmos, őrzöm Csabeszt, aki bevackolta magát a táskákkal, én meg lopom az áramot, mert szegény batri nem bírja már a zsinórtalanságot. Legközelebbi utunkra kérünk majd a Jézuskától kis utazós laptopot, utazós batrival. Azt kell hogy mondjam, elég hűvöske van itt Londonországban. Mondjuk mi sem öltöztük túl magunkat – én mondjuk az összes melegnek mondható pólómat felvettem, de fél órát vártunk a buszra kint, utána meg jó ázsiai szokásra még inkább kifagyasztottak az egyórás úton, úgyhogy remek kis megfázással kezdhetjük az akklimatizálódást.

a szökőkútnál

a szökőkútnál

Csabesz és a táncosok

Csabesz és a táncosok

Visszatérve a repülőutunkra, nagyon kellemesen telt, még ha ezer órát is kellett eltölteni a levegőben. Volt mindenkinek kis képernyője, filmekkel, játékokkal, zenével, rádióval, repülési információkkal és külső kamerákkal. Úgyhogy Csabesz ronggyá lőtte a galaktikum összes betolakodóját, és sörözgetett, miközben focit nézett. Én pedig két és félszer néztem meg az új Meryl Streepes filmet, és hallgattam agyon a klasszikus válogatást, miközben borozgattam. Etettek, itattak, gondoskodtak rólunk rendesen, úgyhogy ajánlom mindenkinek szeretettel a Sri Lankaiakat. A stewardeszek indiai szerkóban voltak, ami úgy néz ki, mintha a szoknyájuk egy nagy szarong volna, egy kis hasat szabadon hagyó top, és a szoknyából egy rész az egyik vállukon át van dobva. Nagyon látványosak, főleg, hogy mindenki egy kicsit husi, ami teljes hastáncosnő jelleget kölcsönöz az egésznek.
Most még nem akarok összegezni és egy frappáns tanulsággal lezárni a két hónap négy napot. Arra majd lesz egy külön bejegyzés, ahol majd hányunk vetünk, toplistázunk, meg felsorolunk, ami a blogból kimaradt – vágatlan rendezői verzió, meg ilyenek.

Sri Lanka partjai

Sri Lanka partjai

Sri Lanka tócsái

Sri Lanka tócsái

Inkább csak annyit itt a végére, hogy kicsit jó, hogy hazajövünk. Fárasztó volt ez a sok látás és tapasztalás. Viszont visszacsöppeni most itt a közép-kelet európai valóságba…nem tudom. Már a mai napomat se tudom elképzelni, ha délután hazamegyek. Persze örülünk majd egymásnak a családdal és majd elszörnyülködnek, hogy hogy lefogytam és majd gyorsan pótolni akarják a kihagyott kalóriákat. És majd beszélgetünk, képeket nézegetünk, én meg majd el-elérzékenyülök, hogy milyen jó is volt. És az a legrosszabb az egészben, hogy nem volt időnk igazán élvezni a nagy felfedezést. Gili volt talán az egyetlen hely, ahol lazulhattunk és élvezhettük azt, amit kerestünk.

a 11 és fél órás út előtt

a 11 és fél órás út előtt

és a 11 és fél órás út után, várva az utolsó csatlakozást

és a 11 és fél órás út után, várva az utolsó csatlakozást

Mindenesetre nem kell elcsüggedni, mi is összeszedjük magunkat (minden téren), és nem hagyjuk cserben a néhányatoknál kialakult függőséget és előre pontosan nem meghatározható, de a közeljövőben kivitelezendő kirándulásunkról majd ismét beszámolunk (főleg én).
Addig olvasgassátok újra, hiszen az újraolvasás és értelmezésben sok szépség és újdonság van, és habár nem forszíroztam soha, de lehet egy kis interakciót beletenni és kérdezzetek bátran, ha valami érdekel. Most mentem, mert lefagy a derekam itt padló közelben. Aztán még egyszer majd jöttem. Addig is…
Hát így.

Posted by timigaraj 02:43 Archived in Malaysia Comments (0)

Tenger alatti csodák, avagy lumbágóval szép és kerek minden

rain

A következő nap rájöttünk, hogy még egy napot maradhatunk Airen, mert elszámoltuk magunkat. Habár, ahogy a jelen hamu felhők állnak, lehet, hogy jobban jártunk volna, ha ott dekkolunk, mint majd valamelyik reptéren. Amúgy teljesen rendben lenne minden, mert itt nagyon ritkán érnek el hozzánk hírek és nem is nagyon forszírozzuk, hogy képbe legyünk velük, csak otthonról aggodalmaskodnak, így majd már mi is elkezdünk.
Úgy látszik hoztuk magunkkal az esőt Baliról. Megérkezésünk utáni első nap volt az egyedüli, amikor is nem esett, aztán minden nap. Viszont nem olyan durván, mint ahogy azt tette Ubudban. Hétfőn lazultunk a parton és befizettünk másnapra egy üvegaljú hajós, snorkelingezős kirándulásra.

hajó

hajó

fa a parton

fa a parton

a lomboki tűzhányó

a lomboki tűzhányó

a helyiek utaznak

a helyiek utaznak

Reggel borúsan kezdődött, de végül is minden reggel így kezdődik, én már csak tudom, hisz az egyenlítőn túli lecsökkent alvásigényemnek köszönhetően reggel hattól a parton sasolok, és a napfelkeltét fürkészem minden reggel. Elmentünk a csónakhoz, szereztünk maszkot, békatalpat meg mentőmellényt. Majd irány a víz és a beszállás, amikor is az elrugaszkodásnál, mintha elvágtak volna bennem valamit- csókolom, Tímeja lumbágója megérkezett a trópusokra. Hát igen, Csaba mondta is hogy úgy szép az élet, ha zajlik. Felvettem a legfájdalmatlanabb pózt és megpróbáltam az arcomba vágódó vizet és a hatalmas lökdöső hullámokat élvezni. Megérkeztünk az első snorkelingezős helyre, a harmadik Gili mellé, ahol is életemben először vízre szálltam ily mód. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok valami híres úszó, mármint technikailag, mert egy jabloncai hülyegyerek miatt, aki kedvesen próbált a víz alatt tartani a körtvélyesi tóban megboldogult tinédzserkoromban, nem maradt túl sok jó élményem a fejem víz alá jutásáról, így azóta nyugdíjas úszást produkálok azon elvekkel, hogy haj és fej nem ér vízbe.

Lombok partjai

Lombok partjai

a hajó alján keresztül látott vízalatti világ

a hajó alján keresztül látott vízalatti világ

Csabesz a hajó alatt

Csabesz a hajó alatt

Na szóval, elsőszámú probléma, a mellényben való csónakból kiugrás beállt derékkal. Második a maszk helyes felapplikálása, majd a tényleges snorkellingezés. Sok volt ez így egyszerre, de kisebb nagyobb fájdalmak után készen álltam a fejem vízbehelyezésére. És akkor megtörtént a csoda. A tenger alatti élet az egy más világ. Korallok és halak moszatok meg algák szimbiózisa, hatalmas terek és mélységek, színek és csend, mert lényegében csak a magad légzését hallod. Persze kicsit pánikoltam az elején és maszkot is kellett cserélnem, mert szivárgott be a víz, de hihetetlen élmény volt. Nagyon sajnáltam, hogy korábban nem próbáltam ki, mert finnyáskodtam Samun is a számba tenni a csövet. Én balga! Na de mindegy, ahhoz képest, hogy úgy kezdtem, hogy engem nem érdekel ez az egész búvárkodást, most ott tartok, hogy veszek magamnak saját maszkot és legközelebbi kirándulások alkalmával viszem is magammal. Nagyon sok szép színes halat láttam, meg korallokat, aztán láttam, hogy a bóják, miképp vannak rögzítve, meg láttam egy alakuló, illetve növekedő mesterséges korallzátonyt is. Majd elveszítettem a vezetőt meg Csabeszt is, de aztán mindenki meglett. Teknősbékát igaz nem láttam – merthogy az lett volna az egyik fő attrakció – de az egyéb látvány kárpótolt mindenért. Viszont úgy kifáradtam, hogy a következő megállónál, már be sem mentem a vízbe, pedig lumbágóm is jól viselte a pancsolást. Majd elkezdett szakadni az eső és Gili Menóból sajnos nem láttunk semmit, pedig körbe szerettem volna ezt a szigetet is sétálni. Az eső még nem is lett volna baj, csak a derekam és a fázásom. Így két órát üldögélhettünk egy étteremben majd hazatértünk.

örvendezés a portyának

örvendezés a portyának

azért szöknek el a csigaházak, mert laknak benne

azért szöknek el a csigaházak, mert laknak benne

Csabesz kilépője

Csabesz kilépője

a kislány, aki minden nap a késsel fente a botot

a kislány, aki minden nap a késsel fente a botot

Otthon aztán izomlazító tabletta, masszázs, nyújtás, tekergés és aggódás a másnap mi lesz veled Tímeja költői kérdéssel. Hát igen, lumbágóval hátizsákoskodni egy röpke egy napos úton, minimum 3 átszállással!
Reggel aztán elfogyasztottuk az utolsó zöldséges omlettünket Lombok kávéval, megjött értünk a lovas kocsi – cidomo a becsületes balinéz neve – fájdalmas búcsú a paradicsomtól és vissza a civilizációba.
Aztán cselszövések, várakoztatások, nagyon hosszú hajóút, ideges sofőrök és iszonyat büdös benzingőz után, szállás nélkül, megmerevedett derékkal este fél kilencre megérkeztünk ebbe az sz betűvel kezdődő, durva, obszcén vagy bántó szóba, Kutára.

Mr.Dollár a személyi cidomónk

Mr.Dollár a személyi cidomónk

lomboki benzinkutas

lomboki benzinkutas

lomboki életkép

lomboki életkép

mogyor�   50 % etra

mogyoró + 50 % extra

és íly módon árulják

és íly módon árulják

Feltettük a kérdést, hogy mit lehet ebben a helyben szeretni. Olyan, mint Bangkokba a Koh San Road, csak a végén van egy tenger. Így meg pláne nem szerettük, hogy az általunk foglalt szállás fullos volt és gyakorlatilag minden árban megfelelő is, és egy dohos, koszos, zajos szobában éjszakázhatunk így a paradicsomi állapotok után. Csabesz meg is jegyezte, hogy nem zengtem még dicshimnuszokat a Gilis szállásunkról, ami tényleg a toplista vezető eddig.
Ma irány Kuala Lumpur, ott van már szállásunk és aztán izgatottan várjuk, hogy szombaton aztán merre visz a repülőgép.
Hát így.

Posted by timigaraj 22:00 Archived in Indonesia Comments (2)

És igen!

rain

Mivel este hamar kidőltem a 4 órás megerőltető komp úttól, így hajnali hatkor már mint a halacska ficánkoltam és elindultam felfedező útra a szigeten. Mondjuk tegnap este se volt tömegnyomor, de hajnalban, aztán tényleg csak egy-egy tulajdonos sertepertél a portája kőrül. Kilépve a partra elém tárult Lombok legmagasabb hegye és egyben vulkánja a Rinjana, fölötte kis felhőtakarás, ahol a nap lustálkodott még. Végigsétáltam ebben az isteni nyugalomban és csendben, az északi parton, ropogott a lábam alatt a sok korall. Paradicsom ez számomra. Annyi kagyló, meg csiga meg herkentyűk milliói vannak a partra dobva, hogy csak legyen időm átfésülni mindet.
Aztán leültem és néztem, ahogy előbújik a nap. Nem is figyeltem meg még soha, ahogy az égbolt színe változik, amint a Nap emelkedik. Mint amikor meggyújtják a színpadon a fényeket, a díszlet már teljes pompájában ragyog és várjuk a primadonnát, hogy színpadra lépjen.

az első majdnem napfelkelte

az első majdnem napfelkelte

szigeti idil

szigeti idil

Most meg itt ülök a kis teraszunkon és írónő módjára ülök és pötyögök, amíg a nap be nem kerget a szobába, mert annyira erősen égeti a tegnap szerzett pörkölődésemet.
Valahogy így képzeltem el Balit, mint Indonézia gyöngyszemét. Pici sziget, türkizkék tenger, víz közeli szállás és paradicsomi körülmények. Nem tudom majd meddig tart fölülírni az agyamban a Baliról alkotott álomképemet, de anno biztos valami szép képet láttam róla és beleszőttem egy kis Seychelles és Mauriciuszos jelleget, így formálódott ki ez a képem róla.

a házikónk

a házikónk

a fürdőszoba I.

a fürdőszoba I.

fürdőszoba II.

fürdőszoba II.

Bali szép, nagyon szép, de nem egy fürdőző paradicsom – ezt csakis az alapján jelenthetem ki, hogy láttuk Bali legszebbnek kikiáltott beachét – viszont tényleg egy gyöngyszem a maga nemében. A rizsföldek, az építészet, a völgyek, folyók, a templomok és ceremóniák, Ubud művészeti zsongása kihagyhatatlan. Csak ha jön az ember Balira, ne a beacheiért jöjjön és ne egy Robinsonos szigetet képzeljen el a csalódások elkerülése végett.
Viszont, ha majdnem hogy Robinsonként szeretne élni, akkor jöjjön ide, Gili Air-re. Vagy Gili Meno-ra. Nincs autó, nincs motoros közlekedés, se kutya, se rendőr, se sok ember. A sziget lakosainak száma 1300 körüli, bő egy óra alatt körbe lehet sétálni. Türkizkék a vize, egy kagylógyűjtő és búvárparadicsom és így szezon előtt elvétve találkozol néhány turistával.
A helyi transzportot lovas kocsival oldják meg, illetve hajóznak Lombokra, ami egy Bali nagyságú sziget. Ha valami bűntény történik, akkor a falu főnöke dönt, értékesebb lopás esetén pedig az összes szigetről távozó hajót átkutatják.
A sziget jellegzetessége még a varázsgomba, amit mindenhol árulnak frissen, valamint az embermentes partszakaszok, éttermek és szálláshelyek.

mindenhol kapható a varázsgomba

mindenhol kapható a varázsgomba

Első vacsoránkat is így töltöttünk, majd az azt követő reggelinket is, mintha magáncélra kibéreltük volna az éttermet. A kikötőhöz közel vannak felkapottabb helyek, és tömegnek számít, ha 4-6 ember ül egy helyen. De nagy az üresség, ami nem zavaró egyáltalán, csak furcsa.

reggelire várva

reggelire várva

a ború

a ború

cidomo a szomszéd előtt

cidomo a szomszéd előtt

Tegnap körbesétáltuk az egész szigetet, és egy kicsit elszabadultak velem a dolgok, mert egy kisszatyornyi kagylót és herkentyűt szedtem össze. Imádom a kagylóvadászatot! (Csaba szerint egy nagyon eltökélt arckifejezést veszek fel, amikor portyázok. De szerinte van egy népzenére táncolós, egy tornázós és egy vízbemenős arckifejezésem is.) De meg kell hogy mondjam, hogy nagyon fárasztó dolog. Mert nézni kell, nagyon intenzíven kell nézni, és ha valaki nem rendelkezik sas látással – jelen esetben én – az állandó fókuszálások eléggé kimerítik az embert, így le kell guggolni és úgy folytatni. A kagylógyűjtés két alapelve a koncentrálás és a zsákmányhoz való közelkerülés.
Nagyon sok partszakasz kagylóval és korallal borított, és amikor a víz hullámzik, és a partról kúszik vissza a tengerbe, végigsiklik és megcsiklandozza ezeket a herkentyűket és olyan hangot adnak ki, mint a szélcsengő. Nagyon megnyugtató muzsika.

a portyázásom eredménye kiterítve

a portyázásom eredménye kiterítve


portyázás közben

portyázás közben


hajó

hajó

A szigetről jól látni Lombokot, és a másik két szigetet, ami a Gili szigetcsoporthoz tartozik. Meno 1,5 kilométerre van Airtől és Trawangan a legnagyobb, szintén ennyire lehet Menotól. A szigetek közötti átúszást viszont nem ajánlják, mert nagy a sodrása és az áramlása a tengernek.
Jó volt ez a kis szigetelés ma. Felfedeztünk, gyűjtöttünk, fürödtünk, lazultunk és próbáltunk alkudozni, de ezek nem olyan népek. Akartunk menni egy üvegaljú hajóval a másik kettő szigetre és csak 20 000 Rúpiát akartunk lealkudni, de nem ment. Függetlenül attól, hogy nem tolongnak az emberek, nem vinnének el kicsit kevesebbért. Ilyen jelenséggel nem találkoztunk még, hogy nem enged és nem is akarja nagyon, hogy menj, csak ha a teljes összeget fizeted.
Aztán láttunk egy párt, akikkel anno együtt utaztunk Samuról Krabiba még Thájföldön. Úgy örültünk nekik, mintha legalább ismerősök lennénk.
Aztán most várjuk a következő napot, és a következő napfelkeltét, meg hogy eltűnjön a légtérből a vulkanikus hamu, mer egyelőre nem volt tervbe véve egy sri lankai blog.
Hát így.

Posted by timigaraj 22:00 Archived in Indonesia Comments (0)

Monkey Forest és búcsú Ubudtól

rain

Másnap Csabesz elkezdte a gyengélkedést, nem volt a toppon a fiú. Mondtam neki, hogy egy utazás egy betegség, és hogy ő már kimerítette ezt a lehetőséget 100 százalékig. Délelőtt otthon maradt, én meg elugrottam intézkedni, jegyet alkudozni Gili Airre (egy pici sziget Lombok szigete mellett), meg szállást foglalni, meg egyéb nagyon fontos teendőket elintézni a városban.

reklám riksa

reklám riksa

síppal, dobbal, nádihegedűvel

síppal, dobbal, nádihegedűvel

Hát nem egy egyszerű eset a szállásfoglalás itt Indonéziában se. E-mailre nem reagálnak, ha pedig igen, akkor közlik, hogy aki kapja, marja alapon működik a szállásfoglalás, a telefon ki van kapcsolva, ha meg be van, akkor meg olyan rossz a vonal, hogy nem halljuk egymást. De a turisztikai információs bácsi megnyugtatott, hogy nyugodtan menjünk foglalás nélkül is, nincs szezon és lesz hely. A jegyet is sikerült végül is jól árasítani: az egyik bácsi engedett harminc rúpiát fejenként, mentem a másik bácsihoz, mondtam neki, hogy a szomszéd 30-at engedett, erre ő engedett 40-et, de mivel csak visszafelé álltunk meg megvenni a jegyet és nem emlékezett az árra, amit mondott eredetileg, így lett mínusz 45 fejenként.

a két monkeyface

a két monkeyface

egy igazi, egy szobor, egy igazi, egy szobor...

egy igazi, egy szobor, egy igazi, egy szobor...

délutáni szieszta

délutáni szieszta

Csabesz erőt gyűjtött és elmentünk megnézni a Majom erdőt Ubudban. Ez egy kis erdőrészlet, vagy park, templomokkal és egyéb szakrális helyekkel, és csirió sok majommal. Természetes életkörnyezetükben láthattuk őket tetvészkedni, játszani, aludni, szopizni, verekedni, sziesztázni és legintimebb pillanatukat is elkaphattuk. Én imádom figyelni a majmokat, a kisbaba után szerintem a kismajom a legérdekesebb lény, akit szeretek megfigyelni. Az a jó benne, hogy ugyanolyanokat csinál, olyan gesztusokat és arckifejezéseket produkál, mint az ember, csak ő állat.

belealudtunk a szopizásba

belealudtunk a szopizásba

a személyzet és a majmok

a személyzet és a majmok

a kiscsaládosok

a kiscsaládosok

Az eső megérkezéséig sikerült a nagyját körbejárni, aztán ebéd után Csabesz lepihent én meg beültem egy étterembe internetezni. Közben kiélveztem az olasz kávékultúra ízeit egy kis csokis sütivel, miközben képeket töltöttem fel a blogra és vártam, hogy elálljon az eső. Nem győztem nyamnyogni a sütivel és a cappucionoval.
Majd este pakolás, másnap pedig útnak indulás.

sentinel

sentinel

templom részlet

templom részlet

a főtemplom

a főtemplom

Az út az eléggé hosszadalmas volt. Egy óra kisbusszal a kikötőben, ahol háromnegyed órát egy étteremnél várattak, hogy nyugodtan reggelizzünk meg, mert csak kilenckor megy a komp, majd a kikötőben és a kompon még egy órányit, úgyhogy 10-kor indultunk el. A komp, az meg olyan tetű lassú, hogy 75 kilométert négy!!!! óra alatt tett meg. A komp komfort fokozata a nullához konvergál, és kevés az árnyas hely, így paprikává sültünk a fedélzeten.

a teraszunk Ubudba

a teraszunk Ubudba

a borzalmasan kényelmes hajóút soramán

a borzalmasan kényelmes hajóút soramán

amin órákat nyamnyogtam

amin órákat nyamnyogtam

Majd kb.45 perc kocsi út következett, miközben a sofőr elaludt egyszer, amit nem is értek, mert annyit kellett kanyarogni, meg dudálni, de úgy látszik ez számára már monotónia. A táj gyönyörű volt, buja hegyes- dombos-pálmafás, láttunk itt is nagyon sok majmot csak úgy lebzselni az útszélén. A faluk és városok viszont nem voltak annyira meggyőzőek és itt már mecsetek voltak és muszlim emberek, nem hinduk. Majd a kikötő előtt 200 méterrel várakoztatás, amíg minden kedves utast rábeszélnek a retúrjegy megvásárlására és gyaloglás a kikötőbe, ahol további 10 perc várakozás után hajóra szálltunk és 10 perc múlva ki is kötöttünk Gili Airen.
A szálláskeresés most az én feladatom volt, de azt hiszem remek munkát végeztem. Tenger közeli és tengerre néző házikó, kinti fürdőszobával és priváte csak a miénk, mert senki más nincs ezen a helyen a tulajdonosokon kívül, csak mi.
Hát így.

Posted by timigaraj 21:59 Archived in Indonesia Comments (0)

(Entries 1 - 5 of 44) Page [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 »