A Travellerspoint blog

Az újra egyesülő svéd-magyar barátság

a lazulás jegyében

sunny 35 °C

Egyszer láttam egy utazóblogot, ahol az út végén statisztikákat mutattak ki mindenből, amiből csak lehetett. Miből mennyit fogyasztottak, mennyi pénzt költöttek, hány darab ruhát vittek, stb. és ott volt egy lista, hogy hányszor hallgattak meg bizonyos számokat. Siem Reapből Sihanoukville felé a buszon eszembe jutott ez, és hogy nálunk mi vezetné listát. Buszos utazásaink során mindig Ghymest és Cseh Tamást (az iPod bácsi szí esz éjdzs tamasznak becézgeti) hallgatunk legfőképp körbe körbe. Érdekes audio-vizuális párosítás a kambodzsai sivárságon átkelni, miközben a Tánc a hóban keserű-gyönyör hegedűszólója sikít fel, vagy az Apa kalapjának története zajlik éppen a füledben. De nem kell megijedni, hallgatunk kevésbé depresszívebb muzsikát is.
Tehát csütörtök este buszra szálltunk, és mit hoz a sors, a svéd barátaink lettek az útitársaink (később szomszédaink és vacsora partnereink). Jó bőrülésen izzadhattuk szét magunkat 12 órán keresztül, miközben kambodzsai karaoke DVD ment a tévében film helyett. Hát érdekes pop kultúrája van ennek az országnak. Nyolcvanas évek Madonnája, Csepregi Évája és Zoltán Erikája vonaglik minden klipben cicanadrágban. Kicsit egyhangú a zenei és a képi világa is. Nagyjából végigaludtuk az egész éjszakát így tehát semmi kardforgatás, illetve cselszövés nem történt, ami kedves blogolvasó kedvedre lenne. Hajnali fél hatra megérkeztünk, lecsapott ránk (négyünkre természetesen, mert a jól összeszokott csapatban van az erő) egy tuk tukos, aki jobbnál jobb helyeket mutatott körbe-körbe, és feltétlen meg akart győzni egy bizonyos hotelláncolatba való elszállásolásunkról. Aztán pár szállás körbecsekkolása után a tengerhez közel találtunk egy kicsit dohos, de nagyon olcsó helyet. Őrület, hogy mennyire nyirkos mindig minden a tenger közelben.
Csabesz így örült a reggeli kóulájának

Csabesz így örült a reggeli kóulájának

út a tengerfelé

út a tengerfelé

a jövő nemzedéke

a jövő nemzedéke

Hát volt egy fixa ideám a kambodzsai érintetlen exotikumról. Láttam egyszer egy utifilmet róla és akkor elhatároztam, hogy nekem oda mennem kell. Turizmusmentes, érintetlen tengerpart, lóg a nyugágy a pálmafáról és gyönyörű minden. Lehet, hogy van ilyen, de nem itt. Persze írta a nagy okos útikönyvünk, hogy a thájföldi tengerpartok közelébe se érhet az itteni, és ez így is van. A homok az első osztályú, viszont annyira finom, hogy csikorog ahogy lépsz rajta. A víz tiszta és meleg, de nem képeslapkék, és ahogy hullámzik, felkavarja a homokot az aljáról. A part mentén vendéglátóipari egységek vannak sorba, ami csak a turizmusra specializálódott. Éppen azon gondolkodtam, hogy hogy fel szoktam lenni volt háborodva otthon, ha egy helyen csak angolul vagy németül van kiírva a kínálat, merthogy a turizmusra van kiélezve a business. És tessék, semmi nincs az ő nyelvükön, sőt, nyugati embereket vesznek fel személyzetnek, és a város pedig tele amerikai, angol és francia igazgatás alatt működő éttermekkel, bárokkal. Végülis, ha behunyod a szemed, lehetnél Angliában a tengerparton vagy a francia Riviérán is. Folyik a vendégekért a harc, nem tudják már milyen akciókkal becsalogatni őket. Mindenhol happy hour-ok vannak, fél cent a pohár sör, 1,50 a koktél, vagy a nagy kedvenc, a Mekong whisky vödör 2 dollárért. Este meg mindenki barbequezik, ugyanannyiért és ugyan azt. Maximum kiegészítik valami extrával, ingyen sör, gyümölcssaláta.
Kéregetők vannak bőven, gyerekek is, de itt mintha jobban szituáltak lennének és mintha elkerülnének minket.(biztos van már negatív kisugárzásunk)

így lazultunk napokat a Casaban

így lazultunk napokat a Casaban

meg így is lazultunk(én őriztem a söröket, míg Csabesz pancsolt)

meg így is lazultunk(én őriztem a söröket, míg Csabesz pancsolt)

este meg így lazultunk

este meg így lazultunk

Nem voltam még Jamaicán, de valahogy így képzelem el. Itt nagy liberalizmus van, bárhol lehet szívni, bárkitől lehet venni, sőt happy herb pizzéria is van, mi több vannak tengerparti bárok vagy „shack”-ek, ahol extra 2 dollárért happyvé fokozzák a shakedet, a pizzádat illetve bármit, amit csak akarsz.
Negyedik napja gyakorlatilag nem csinálunk semmit csak sörözünk, eszünk és jegyeket kombináltunk, hogy ne vigye el a költségvetésünk egy negyedét a Balira való eljutás. Volt újratervezés, majdnem elmentünk Vietnamba, mert pénzileg ugyanúgy jött volna ki, mint Phnom Phenből a repülőjegy, de aztán az lett, hogy megyünk vissza Siem Reapbe, kiélvezzük a luxust egy kicsit, bicajozunk még egyet és megyünk Balira 9-én. Nehéz szülés volt, nagyon nehéz.
Szóval pihenünk, pihenjük az elmúlt másfél hónap turizmusos időszakát, és vegetálunk. Talán jó is, hogy nincs itt semmi különösebb látnivaló. Megnézzük a naplementét esténként, nézzük a hullámokat a helyiek meg bámulnak minket. Nagyon zavaróan. Megállnak melletted vagy feletted és néznek. Biztos Csabesz (nvcs) adoniszi felsőteste vagy az én vénuszi adottságaim (vagy mindkettő) köti le őket. Helyi fiatalemberek engedélyt kértek fotózkodásra velem, én meg gondoltam legyen karácsony nekik. De aztán meg gyerekek jöttek mobillal fényképezni - mint egy turistalátványosságot, pedig én vagyok a turista - de akkor már Csabesz lovagiasan elküldte őket.

ilyen chillis kagylókat nassolnak

ilyen chillis kagylókat nassolnak

gyümölcsárus a parton

gyümölcsárus a parton

az egyetlen pálmafa, amit a parton találtunk

az egyetlen pálmafa, amit a parton találtunk

Húsvét hétfő hajnalán a parton

Húsvét hétfő hajnalán a parton

Ma hétfő van, hajnalban keltünk és kimentünk napfelkeltét nézni. Jó volt látni, ahogy ébredezett a part. Kicsit felhős volt igaz, és a napot se láttuk nagyon, de nem igazán zavart. Csabesz régi szokás módjára meglocsolt egy kis tengervízzel, majd amikor hazatértünk, öntöttem neki somot és aludtunk még pár órát.
Hát így.

Posted by timigaraj 21:37 Archived in Cambodia Comments (1)

Kellemes húsvéti ünnepeket!

sunny

Minden kedves olvasónak, rajongónak, függőnek és függetlennek, valamint minden barátnak, rokonnak és üzletfélnek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! Sok vizet és tojást!

Csabesz egy bangkoki nyúllal

Csabesz egy bangkoki nyúllal

és a tojások

és a tojások

Posted by timigaraj 23:58 Archived in Cambodia Comments (0)

Az elveszett város

Angkor templomai

semi-overcast 34 °C

Kedden nekivágtunk Angkornak. Megreggeliztünk, (Kambodzsa foglalkozik kenyérevéssel is és nem csak a hülye toast kenyeret nyomatják), béreltünk bringát, átverettünk a földúton, ami olyan, mint a salakpálya (nem tudom melyik a jobb opció: száraz időben nyakig poros lenni benne, vagy esős időben sáros), váltottunk pénzt (ah, a pénzrendszer, van hivatalos riel, meg a nem hivatalos amerikai dollár. Mindenhol lehet mind a kettővel fizetni. Kevésbé zsugoriak 4000-vel váltják a könnyebb számolás miatt, smucikzsidóskótabbak pedig 4200-val). Veszel egy üveg vizet és vagy fizetsz 4000/4200 rielt érte vagy egy dollárt. A visszajáró általában rielben történik, vagy vegyesen, aztán teljes káosz az egész. Mondjuk nem is értem, minek nekik a dollár, de majd utánanézek.
Kibicajoztunk a parkba, ami 400 négyzetkilométer kiterjedésű. Hasonló a sukhothai romokhoz, csak ezek még idősebbek: 9-11. századból maradtak meg és a hatalmas területen belül folyik a kambodzsai élet, tehát láttunk házakat, iskolát, közösségeket, működő embereket.

a legtöbb út ilyen Kambodzsában

a legtöbb út ilyen Kambodzsában

egy monk Angkorba

egy monk Angkorba

veszélyes környék

veszélyes környék

Ahogy ott ültem és tekertem a biciklit az erdei úton keresztül, Csabesz előttem, hirtelen belémnyilalt a felismerés, hogy Úr Isten, Kambodzsában vagyunk, és biciklizünk ki Angkorba. És eszembe jutott, hogy majd meséljük az unokáknak, hogy amikor nagyapátok Kambodzsában előttem tekert a földúton…Nagyon fura érzés volt.
Illetve a másik fura érzés Angkor megpillantása volt. Ahogy fokozatosan elénk tárult a nagy óriás. Kicsit mick jagger-i érzés futott át rajtam, mert hasonlót éreztem akkor is, amikor három évvel ezelőtt kilépett Pesten a színpadra. Kicsit fojtogató, elérzékenyítős feeling – hát igen, Palko elvtárs már legalább egy évtizede megmondta, hogy „mimóuza” vagyok. De vállalom.
Na szóval Angkor egy erdős-vizes terület, sok benne a majom, meg az árus és a kéregető gyerekek. Nagyon borzasztó helyzet egyébként, amikor meglep 4-6 gyerek, remek angolsággal elkezdenek bombázni, hogy karkötőt Lady, vagy képeslapot Sir, majd megkérdezi, hogy honnét vagy és nem tud Szlovákiával mit kezdeni. Mert ha más ojrópai ország ivadékai lennénk, akkor fitogtatni tudná nyelvtudását és valami szépet mondana nekünk az anyanyelvünkön, mi meghatódnánk és vennénk valamit tőlük.

Angkor Wat

Angkor Wat

Angkor női

Angkor női

Angkor keretben

Angkor keretben

angkori jövendőmondó

angkori jövendőmondó


monkok sietés közben

monkok sietés közben

Minden nagyobb templom körül vannak árusok, még ott sem vagy, de már ordít, hogy akarok-e venni valamit, hideg italt, kókuszdiót, vagy rosszabb esetbe a gyerek odajön hozzád, és megígérteti veled, hogy ha megnézed a templomot, veszünk valamit nála. De hogy ő megjegyez és várni fog. Rögtön első bicikli leparkolásunknál ránk tapadt egy könyvárusító fiú, és nem lehetet tőle szabadulni. Angkorról árult képes könyvet, amin 27 dollár volt az eredeti ár. Ő 12-ért árulta, mi meg adtunk érte 5-öt. Az alkudozás vége, amikor nem tudnak a felek megegyezni, jön a kérdés mennyit adnál érte. Aztán ezután vagy fejcsóválás és a távozásos jelenet következik, vagy kész a biznisz. Kíváncsi vagyok ezekre a könyvekre, hogy hogyan működik. Mert rengeteg helyen árulnak könyveket, méregdrága lonely planetes utikönyveket is potom pénzért. Szerintem selejtek, vagy ezeket is hamisítják. Nem tudom. Mindenesetre bespájzoltunk mi is egy Balissal, és hát a nyomtatás és a papír minősége nem egy standard megszokott Lonely Planet, de reméljük az információk eredetiek és nem csak nyomdahibák.

Angkor gyerekei

Angkor gyerekei

részlet

részlet


Csaba szerint itt gyártják Angkor köveit

Csaba szerint itt gyártják Angkor köveit


és így építik Angkort

és így építik Angkort

A kéregető gyerekekhez még visszatérve: a Pub streeti standoknál és éttermeknél is járogatnak bőszen és van egy kis srác, akinek az a technikája, hogy nagy mosollyal üdvözöl, rohan hozzád, majd belemarkol a derekadba, majd ugye te le akarod vakarni magadról, erre megfogja a kezedet és húzza a kezét a kezeden, amíg a három ujjam a tenyerébe nincs zárva és továbbra is húzza. És ténylegesen le kell rázni a kölyköt magadról. Csak másodszori támadás után jöttem rá a technika lényegére: cél a gyűrű megszerzése. Pechjére egy gyűrűm van, az is a mutatóujjamon, azt még talán én sem szedem le onnan. És láttunk olyat is, hogy odajön az asztalodhoz, és megeszi az ott hagyott kajádat.

mankiféjsziz

mankiféjsziz


forgalmi akadály

forgalmi akadály

Bayon arcok

Bayon arcok

sárga színfolt

sárga színfolt

Ami a szállásunkat illeti, csúcsszuperluxus, kábel tv angol csatornákkal, saját fürdőszoba meleg vízzel (aminek a működtetésére természetesen csak utolsó nap jöttünk rá), minden nap vizet kaptunk, szobatakarítást és reggelit. Ingyen transzportálást biztosítottak tuk tukkal a városba és vissza, és még a csillagot is leszedték volna az égről, ha kértük volna.
Annyira alázatosak voltak, hogy már kellemetlenül érezted magad a sok elnézéskéréstől, meg hálálkodástól. Az egyetlen baj csak az volt, hogy nem volt időnk kiélvezni ezt a luxust, mert Angkor minden napunkat lekötötte maximálisan, na meg a jegyfoglalás kikombinálása, hogy akkor mikor is menjünk és hova is menjünk, hogy olcsó legyen
Első nap megcsináltuk a kistúrát bicajjal, ami olyan 17 kilométer plusz 6,5 a városba, második nap a nagytúrát, ami meg 26 kilométer. Harmadik nap már csak három órára tuk tukoltunk ki, és megnéztük az elefánt teraszt és a naplementét Angkor Watból, ami a felhők miatt nem nagyon jött össze. Napfelkelte is a tervek között szerepelt, de sajnos a fáradtság győzedelmeskedett a látványon. Én felkeltem 5-kor, vártam, hogy Csaba mozduljon, nem tette, úgyhogy alvás lett a következő napirendi pont. Mesélték, hogy napfelkelte Angkorban az úgy néz ki, hogy 10 ezer kínai turista ül és szétkattogtatja a látvány nyújtotta gyönyörűséget.

szimbiózis

szimbiózis

szimbiózis II.

szimbiózis II.

boldogság-adás Angkorban

boldogság-adás Angkorban


valami történik

valami történik


a mi két kis tornyunk és Angkor madártávlatból

a mi két kis tornyunk és Angkor madártávlatból

Nagyon változatos volt Angkor, démonok, Istenek, apsara táncosok, elefántok, tornyok, falak, hatalmas gyökerek, szimbiózis, szimmetria, romok, szentélyek, lépcsők, ablakok, rácsok, oszlopok, udvarok, folyosók, ösvények, kövek, víztározók, csend, természet, ég, föld, megnyugvás.
Hát így.

Posted by timigaraj 22:19 Archived in Cambodia Comments (0)

Gyönyör-csömör

sunny

Ahogy a posztmodern irodalomban is, most itt sem lesz egyenes időrend, és ugrálunk ide-oda, de nem akarok káoszt kelteni, így elárulom, hogy a mostani bejegyzésben az utolsó bangkoki hétvégéről van szó.
A szombat úgy indult, hogy majd meghaltam egy kis egészséges gyümölcs-joghurt kombóért reggelire, de amire kijutottunk az utcára, két izmos csirkecomb lett belőle, némi rizzsel és chilli szósszal, amit egy istenkirály 7 elevenes jegeskávéval locsoltunk meg. A rizs nélkül végül is teljesen up-date lett volna a reggeli. Megért volna egy fotót, ahogy ott ül a két ojrópai a járdán két törött műanyag széken Bangkok egyik kis sikátorában, és falja a csirkecombokat nyakig zsírosan és chilli szószosan.
A cél a Chatuchak piac meglátogatása és tekintése, ami a piacok atyja, közel 150 ezer standdal, ahol szuvenírtól kezdve, élő állaton keresztül minden van. A buszra szállva egy kedves öreg bácsi lecsapott Csabára, hogy fiatalember üljön ide (én biztos kevésbé voltam szimpatikus), aztán egész úton szövegeltek. Beszéltek a matematika nagy kérdéseiről, Szlovákiáról és megtanította Csabát számolni thájul. Közben a mellettem ülő bácsi is bekapcsolódott a diszkurzusba, ő meg török volt és nagy ázsia utazó, ami egy teljes képzavar volt, mert nagyon jó öltözött volt és mankóval.

egy a kutyuk közül, kaján mosollyal az arcán

egy a kutyuk közül, kaján mosollyal az arcán


meg a cicukok

meg a cicukok

Aztán megérkeztünk jó 45 perc buszozás után, és egy óra múlva bele is fáradtunk a nézésbe. Hatalmas labirintus piac, de nagyon ráállt ez is a turizmusra, lényegében ugyanazt árulták, mint a városban bárhol, kivéve a modern műalkotásokat – olyan volt, mintha egy galéria része lenne a piacnak – meg az élő állatokat, ahol szebbnél szebb kutyusok, meg cicák várták kedves vételezőjüket. A kisállat szekcióban külön kisállatruha standok voltak, ahol lehetet mondjuk Nike-s vagy Supermanes overált venni a kis dögökre. De semmi extrém, én azt hittem, hogy krokodil meg piton, meg egyébb exotikumok lesznek majd a kínálatban.
Úgyhogy visszaindultunk. Vártunk sokat a buszra, majd felszálláskor közölték, hogy a vörösingesek miatt lezárták az utat és nem engedik be a buszt a belvárosba. Egy kedves, szintén vörösinges, angolul jól beszélő segítőnk, pedig bőszen tanácsolta, hogy szálljunk le és menjünk tuk tukkal. De mi kemények vagyunk, meg amúgy sem szeretjük a tuk tukosokat, így maradtunk, ameddig ment a busz. Majd kitett minket valahol. 3 ember megkérdezése után sikerült lokalizálnunk magunkat a térképen és kiderült, hogy kis gyaloglás után hajóval pikk.pakk haza tudunk menni. A napi programpontok között szerepelt még a modern belváros megtekintése, de mivel úgy döntöttünk, hogy még maradunk egy napot, gondoltuk majd másnap próbálkozunk vele.
Este aztán vétkeztünk, mert a phad thaira rá se bírtunk nézni, és a rizs gondolata se töltött el különösebb pozitív érzéssel, és megettünk egy szelet pizzát és egy gyroszt a Khoa San roadon, de elszokott a gyomrom ezektől a nyugati junkoktól már és emésztést segítő tablettával kellett lefeküdnöm.
Nagyon kimerültünk, mindig csak mentünk és láttunk és néztünk és elfáradtunk. Én már szombaton indultam volna Kambodzsába, mert nem tudtam már többet befogadni Bangkokból, de Csaba mondta, hogy még várjuk meg a vasárnapot.

egy kis fegyveres erők

egy kis fegyveres erők

utca a Khao San Road mögött

utca a Khao San Road mögött


naplemente a Nagy palota mögött

naplemente a Nagy palota mögött

Hát így is lett. A sok kalkulálás után maradt a szervezett verziós utazás, úgyhogy vettünk jegyet vasárnap délelőtt, és hazamentünk kipihenni. Délutáni terv volt a Siam tér és Bangkok legmagasabb épületének a megmászása, majd az esti fényekben úszó város megtekintése, de a rohadt vörösingesek miatt a közlekedés egy külföldi számára nem olyan egyszerű, sőt lehetetlen, és hiába gyalogoltunk kilométereket, hogy felszálljunk a 47-esre, nem jött. Mondtam, Csabának, hogy akkor nem kell erőltetni, majd legközelebb megnézzük Bangkok másik arcát is.
Útközben hazafelé érdekes jelenséget láttunk, kenyeret pirítottak grillrácson és természetesen faszén felett és valami szívmelengető zöld és narancssárga mázzal öntötték le, vagy mártogatták bele. Kicsit ilyen aranygaluska jellege volt az egésznek én meg éreztem, hogy ezt nem hagyhatom ki, meg kell kóstolni, bármi is az. A trutyiról sejtettem, hogy valami kókuszos, mert a kókuszkaramellnek is hasonló színe volt, és bingó, az volt. A két mártás csak színben tért el, amúgy meg tojással készült puding, ami "oly jó volt, de oly jó", hogy repetáznunk kellett belőle. Ittunk hozza két kondérnyi jeges kávét, aztán hazaballagtunk.

nyami-nyami

nyami-nyami


nyami-nyami közelről

nyami-nyami közelről


durian az utcán

durian az utcán

A zárójelenet nem volt annyira szemet gyönyörködtető. Nagyon meleg volt este, a vizünk meg elfogyott, ezért ki kellett batyogni az automatához. De már a közösségi helyiség küszöbénél megtorpantam. Egy patkány feküdt ott, akinek lógott a feje, vagyis gyakorlatilag el volt cincálva és a kedves fehér dög ott játszadozott vele. Hát nagy nehézségek árán tudtam csak átlépni rajtuk, és kiosontunk, közben nem győztem nézni mire lépek, illetve mi oson végig a lábamon, majd a visszatérés, nagy levegővétel és hatalmas léleknyugalom, majd futás az emeletre. Majd Kill Billes magasságokat érintő jelenet, az étkező egyik része tiszta maszatvér volt a cicus játszadozása miatt. Még most is felfordul a gyomrom, ha rá gondolok. Bangkoki történetünk ezzel véget ért, a keretes szerkezet itt is felbukkan (ebben már nem vagyok biztos, hogy jellemző-e a posztmodern irodalomra, elő kellene bányásznom a Benyó jegyzeteimet), patkánnyal kezdődött annó a buszmegállón, és patkánnyal végeztetett.Amen.
Hát így.

Posted by timigaraj 21:39 Archived in Thailand Comments (0)

éljen a svéd-magyar barátság

sunny 30 °C

Két napot átugorva, a hétfőivel folytatom és majd pótolom, de nem akarom, hogy megint úgy kelljen összekapargatni az emlékeket és felidézni az érzéseket, amikor már nem annyira élénkek.
Egy dolgot tanácsolt mindenki: nem menjünk szervezett kereteken belül Kambodzsába, mert mind csalás és ezer dologgal próbálnak majd megfélemlíteni és rávenni, hogy ő velük csináltassunk vízumot és addig késleltetik az érkezésünket, hogy annyira fáradtak leszünk, hogy nem lesz kedvünk szállást keresni és ezért elfogadjuk majd az általuk ajánlottat.
Miután kalkuláltunk, és költségvetettünk, úgy döntöttünk, hogy a lehető legolcsóbb jegyet megszerezzük, szállást foglalunk, időnk tenger, úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell. Az interneten rendesen fel lehet készülni az átveréses helyzetekre, úgyhogy nagyon felvértezve indultunk neki a nagy utazásnak.
Kezdődött a pick-uppal, ami nem úgy működött, hogy eljönnek érted a szállásodra, hanem neked kell megjelenni az iroda előtt. Fél nyolckor ott sasoltunk, amikor is két szőkített és kicsi kurtizán beütésű hölgy, leszállt egy rózsaszín motorról, amit egy kemény, farmermellényes mexikói-tháj keverék vezetett. Kérdezték, hogy Kambodzsa, mi mondtuk, hogy ja, erre ők elvették a számlánkat és kaptunk érte egy irodai tömbből leszakajtott papirost egy elmosódott pecséttel, majd mondták a hölgyek, hogy kövessük őket. A pick-upot tehát manuálisan megoldották, sétáltunk kétutcányit, majd közölték, hogy várjunk. Közben több báránykát is odatereltek mellénk, és vártuk a kisbuszt, ami röpke egy órás várakozás után nagy busz formájában megjelent. Közben jött egy bácsi, aki elvette a néniktől kapott pecsétes papirost, és adott egy ugyanolyat helyette, csak zöldet. A nagy buszban kb. 20-an ha utaztunk a sofőrrel együtt, átlagsebességünk 70 lehetett és a határ előtt 5 kilométerre – a forgatókönyv szerint –megálltunk. Ott egy angolul beszélő bácsi közölte, hogy ez az utolsó állomás, nincs több határ és hogy meg kell ott csináltatni a vízumot. Aztán közölte, hogyha nem jó az 1000 baht, mennyit adnánk érte. Aztán mondta, hogy nem fog ránk várni a határon egy óránál tovább. Az ellenállók : 2 kanadai és két svéd lány velünk együtt. Mi innentől kezdve büntiben voltunk (se nem fogyasztottunk, se vízumot nem kértünk), de hozatott kisbuszt és elküldött minket a határra. Már ekkor egy órát ültünk ezen a hotel-étterem-vízumszervizes helyen. Megállunk először valami általános konzulátus előtt (ez szerepelt a feliraton) – gyanús: se egy zászló, se egy fegyveres katona, se egy címer, nem vagyunk hajlandóak kiszállni, mondjuk a sofőrnek, hogy vigyen a határra. Miután a bedőlt emberek vízumát megcsináltatta, elvitt a határhoz. Ott rögtön hiénákként csaptak le ránk segítő emberek, akik nagyon erőszakosan azt akarták, hogy mennyünk velük, mert a főnök szólt nekik, hogy segítsenek nekünk. Faképnél hagytuk őket és felvetődött a kérdés, hogy a tényleges határhoz menet, ami kábé 300 méter volt, hányszor próbálnak még átverni. Thájföldről simán kiléptünk, ott voltunk két ország között a levegőben, Thájföldre már nem volt vízumunk, Kambodzsába még nem. Aztán akadt egy újabb jóakaró kísérőnk, vitt is buzgón előre. Először orvosi adatlap, hőkamera, aztán emigrációs bódé, kapunk vízumkérelmi papperost, még ki sem töltöttem, már tépné ki a kezemből, mondom várjon, nem fejeztem be, aztán mondja, hogy passport, fotó, 20 dollár és 200 baht. Aztán mi meg mondjuk, hogy csak 20 dollár. Ők meg mondják, hogy 20 dollár és 200 baht. Mi mondjuk, hogy de ide van írva (föléjük egy táblára), hogy 20 dollár. Erre fel flegmán azt mondják, hogy amodébb megvehetjük 20-ért. A kanadaiak itt már elvéreztek, a svédek és a magyarok tartották magukat keményen. Mentünk tovább, elhaladtunk a tourist police mellett, a kedves vezetőnk mondta, hogy itt már plussz 300 bahtért csinálják, és hogy odább már csak pecsételnek és vízumot nem csinálnak.

a határ

a határ

Mi továbbra is töretlenül haladtunk a vízum felé. Gondoltuk, maximum visszakullogunk az első pontig. Tényleg már csak pecsételtek. Kérdezték, hogy vízum, mi mondtuk, hogy nincs, erre ők, hogy mennyit számoltak fel nekünk, mi mondtuk, hogy 200+, ők erre valamit megdiszkutáltak saját nyelven. A svédek keményen kitartottak a 20 dollár mellett, mi meg mégkeményebben melléjük álltunk, mondtuk ott a bácsinak, hogy ki van írva, hogy 20, ő somolygott és mondta, hogy itt már pedig nincs vízum, vissza kell menni. Mi meg leültünk. És nem is tudom mire vártunk, hogy mi fog történni (azért is harcoltunk a 20 dollárért, mert a plusz kétszáz bahttal ott lettünk volna, ahol a part szakad és a szélhámosnál is elintézhettük volna. Bangkokban amúgy még keményebb az árfolyam: 1500-1800 az expressz, egy nap alatt megvan vízum és 1300 a 3 napos). Na meg az elvek. Amikhez nem biztos, hogy egy ilyen posztkommunista-khmer rouge-os szegény országban jó dolog. Kb. 5 perc elteltével betereltek minket egy irodába, az átkelő főnökéhez. Kérdezte, mi a gond. Mi mondtunk, ő mondta, hogy megpróbálja elintézni (a hivatalos tarifát – megáll az ember esze), majd telefonált, összeszedte a papírokat és útleveleket és egy embere eltűnt velük. Csaba mondta, hogy maximum itt már csak kitoloncolnak, de benne leszünk a hírekben legalább. Jó 5 perc elteltével visszakaptuk az útlevelünk kambodzsai vízummal együtt.

utca részlet a határnál

utca részlet a határnál

Volt öröm, bódogság és győzelem. Végül is éhségsztrájkba is kezdhettünk volna, nekem már úgy se kellett volna sok, hogy éhen haljak. Aztán pecsét és hivatalosan is az országba léptünk. Ekkor már délután 4 óra volt, megint csak minket, hatunkat buszra tettek (holott a csapat többi tagja is készen volt már, mert útközben beértek minket) és elvittek ahhoz a buszhoz, amivel ténylegesen megyünk. Közben elfelejtettem mondani, hogy a hotelben már elvették a zöld cetlit is és kaptunk helyette rózsaszín matricát. Itt elkobozták a matricát és közölték, hogy 3 óra még Siem Reapbe, közben van egy fél órás pihenő. Itt is ment a simliskedés, általuk leszerződött szálláshelyekről próbáltak meggyőzni, meg igencsak haverkodtak Csabával, de aztán közel 12 órával a programban meghirdetett kezdést követően, letettek a város szélén. Tuk tukosok hada várt ránk, mi a szolgáltató korlátozottsága miatt, csak smst tudtunk küldeni, hogy jöjjenek értünk. És 8-ra már a szobánkban is voltunk. Aztán be a városba, ahol ettünk egy kis noodlet, nem volt rossz, teljesen más ízvilág, mint a tháj, tettünk egy kört, Csaba szomorúan konstatálta, hogy nincs 7 eleven, én meg azt, hogy visszasírjuk mi még Thájföldet, függetlenül attól, hogy már elegem volt belőle. A bangkoki Khoa San roadnak egy hírhedt utca, de az itteni Pub streethez képest szűz. Még csak a sarkon voltunk, de már jóakarók gondolták, hogy szükségünk van egy kis anyagra. De még az üzletben az eladó is, ott susmutol neked, hogy weed?
Na meg a pénz, és az árak, meg a kéregető erőszakos gyerekek….
Hát én úgy döntöttem, hogy gyorsan nézzük meg Angkort, aztán menjünk innen. Lehet, hogy csak az este, vagy a fáradtság, és hogy holnap megváltozik, de nagyon másvilág ez.
Fekszem az ágyon, HBO-t nézek, megsiratom Carry Bradshowt, ahogy szakít Edennel, majd Charlotte-ot, aki meg gyönyörű mennyasszony, majd elszontyolodva, kis torokfájással lefekszem. Várom az új napot.
Hát így.

Posted by timigaraj 20:05 Archived in Cambodia Comments (2)

(Entries 11 - 15 of 44) « Page 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 »